A kamera és ami mögötte van 2.: Az öreg/tapasztalt rókák...

Újmunkahely feltáró rovatomban két veterán céget mutatnék be nektek, bár ebből csak 1 új a másik már ismerős lehet mindenkinek.

AV1: Erről már meséltem sokat, dolgozgattam nekik párszor, karácsony környékén ők is kerestek, de sajnos mindig olyan napokon amikor "egyéb" TV-s munkáim voltak, sajnos passzolnom is kellett őket. Azóta nem kerestek, bár most a nagy leállások korszaka volt ebben az országban. Rá is kérdeztem, mik a terveik velem, de egyenlőre szabadságolások közepén vannak, majd később újra nekiszaladunk. Privát elemzésem eredménye: eléggé hátul vagyok a behívandó emberek listáján náluk, de ami késik nem múlik. Török fel mint a talajvíz, dicsérnek is elég sokat.
Pont a Blog írása közben hívott Moli, hogy megint jajúristenvilágvége van mert nincs ember és hogy nagyon kellek nekik. Mondtam, hogy természetesen állok a rendelkezésére, már csak azért is mert nagy onszeretem a telefonban azt kimért és nagyon tisztelettudó stílust amivel az aktuális kétségbe esését elő tudja adni. Nagyon mókás, mindig elröhögöm magam amikor vele beszélek. Vagy nagyon jó színésznő, vagy az lehetne... :-) Szóval kaptam munkát: a világ legnagyobb könyvelő cége világméretű konferenciát szervez. természetesen webkonferencia. Itt a Town Hall nagytermében szerveztek mindent ami egy nagyon szép terem... Íme (klik)
Nagyon szeretem ezt a céget, mert igazi vérprofik és minden csavar a helyén van, kedvesek, fiatalok és még egyszer nagyon precízek. Szerintem az egész mozgatórugója nem lehet ausztrál, ők eddigi tapasztalatim alapján nem lehetnek ilyenek. Európai gyökereket vagy vezetőt sejtek a dolog mögött :)

ATV5: Ez új. Padlórakás közben felhívott egy valaki. Allen-nek hívta magát és
- elmondta, hogy egy másik valaki (és a mai napig nem tudom kicsoda) ajánlott engem és neki nagyon nagy szüksége lenne egy ENG operatőrre a következő pénteken,
- mondtam, hogy az nem fog menni, de ha máskor kell neki valaki akkor ne kíméljen. Kérdezgetett, hogy milyen múlttal rendelkezem a szakmában, mire elmeséltem neki rövid és tartalmas életem.
- Mondta, hogy ez neki jó lesz, még két dolog van amit még az elején tisztáznunk kell.
1. neki DSR-300-as kamerái vannak ismerem-e, mert nem nagyon talál rá embert,
2. tudok-e focus puller nélkül dolgozni, mert nagyon sokan jelentkeznek nála, de kell nekik valaki aki manuális objektívet segít kezelni.
Mondtam neki,
1.: 10-12 év tapasztalat szerintem elég lesz ezzel a típussal, gyakorlatilag ezen a kamerán szocializálódtam (és csak manuális objektív létezik hozzá)
2.: WTF? ENG operatőr ENG kamerával focus puller-ért kiált? Eleinte nem értettem és a nyelvi hiányosságaimnak tudtam be, de később kiderült tényleg kell nekik... Szóval megnyugtattam, hogy nekem nem kell... Valamint a DSR-300-as család eléggé követi sőt bizonyos esetekben teremti az ipari szabványokat, szóval aki azt nem tudja kezelni az semmit...
- Mondta, hogy zseniális, e-mail címet cseréltünk sms-ben és mire hazaértem már küldött 3 időpontot a következő hétre amikor mennem kell dolgozni... Azt sem tudtam mit kell csinálni, úgyhogy
- kérdeztem esetleg tudna valamit mutatni, hogy mi az ami kell, mi az amiről szó van?
- megkért, hogy akkor ugorjak be a munka előtt a stúdióba és megmutatja a tavalyit.
- Mondtam ok, - mert valamiért úgy éreztem ennél közelebb nem fogok jutni a dologhoz, majd meglátjuk mi lesz...

Eljött a nap, elkocsikáztam a stúdióba... Beléptem és kezdetét vette az időutazás... :-) U-matic LB, U-matic HB, ócskábnál ócskább panasonic mixerek, Sony, JVC monitorok (természetesen CRT) NP1-es akkumulátorok, multicore kábelek, DXC-3000-es a sarokban, már csak egy M3-as kellett volna a boldogságomhoz de sajnos nem volt a "stúdióban" ami valójában egy raktár és én máris egykori iskolámban a Zemplén Televízióban éreztem magam. Csorgattam a nyálam a sok lom láttán amin felnőttem amin (és ezt akkor még nyilván nem tudtam) megtanultam a szakmában túléléshez szükséges alapokat, ahol a kettővel ezelőtti blogbejegyzés címe értelmét veszti, sőt a helyszínen főbelőttek volna az ilyenféle, a nagy digitális istennek nem tetsző kifejezésért. Aki nem ismeri a Zemplén Televíziót annak elárulom, hogy az én generációm csapatszellemén kívül a szigetelőszalag tartotta össze. Gondolkoztam rajta, hogy maga ZTV is megérne egy blogbejegyzést, de aztán mérlegelve az ismeretanyag méretét, súlyát, és komolyságát, inkább egy könyvet kellene belőle írni, ami megfilmesítve talán egy szociális tragikomédia lenne :-) Ha belegondolok, hogy másokkal ellentétben és csak tudást, adósságot és leendő feleségemet mentettem ki onnan... Nemhiába a mai napig imádom azt a helyet... :-)

De visszatérve a stúdióhoz, ott álltam a Zemplén televízióban 1999 nyarán. Legalábbis teljesen ezt éreztem, mert a meleg volt szabad voltam és a lomnak olyan szaga volt mint anno akkor és ott. Furcsa mód hirtelen dolgozni is akartam... Hazaértem. Itt engem nem tudnak megfogni. A világ urának éreztem magam, aki hátba rúgja a Titanic orrán repdeső Dicapriót. Olyan magabiztosság lett rajtam úrrá, hogy már majdnem kritizálni kezdtem mindent, de Tötökmari és Vukovicslacibácsi helyett 3 kínaira vágott szempár pislogott rám az asztal mögül. Néztek rám a bambán aranyos tekintetükkel, és nem értették  ki ez barom és miért mosolyog a helység minden egyes berendezési tárgyára. Majd Allen körbevezetett, próbált aranyosan mentegetőzni, hogy ezek dolgok kicsit régiek, de megbízhatóak és lehet őket javítani, én meg ahogy jártam körbe mindenről beugrott egy régi szép emlék. Talán ittlétem, de minden bizonnyal az utóbbi idők legjobb néhány perce volt ez... furcsa boldogság uralkodott el rajtam...
Mutogatta dolgokat, magyarázta mi mire jó, illetve volt jó annak idején stb... Nem érdekelt, pontosan tudtam mi mire volt jó és mit mire lehetett és nem lehetett használni, én csak gyönyörködtem... Míg vissza nem rángatott a valóságba és mondta dacosan, hogy furcsán nézek ki, csalódtam a technikában? Mondtam neki, hogy igen, de nem most hanem vagy 10 éve, és ekkor letisztáztuk, hogy mindent ismerek és tudok használni a teremben. Ettől kezdve nagy szakmai elismerésnek örvendtem a kis kínai (hongkongi) családi vállalkozás szemében... De lássuk a melót. Természetesen csak casual meló, tehát főállás nincs. Valójában 2-3 kamerás felvételeket csinálnak, iskolák rendezvényeiről, színház, táncprodukció. Itt ha még beköpte volna a az önkormányzati ülés rögzítését szerintem a nyakába ugrok. Lássuk a medvét mit is kell csinálni. Modern/kortrás tánc, művészeti iskolák gálája lesz az elkövetkező időszakban városszerte.  A művészeti iskolák és gála szavak hallatán már biztos voltam benne, hogy itt kandi kamerát kell keresnem... Nem volt, vagy legalábbis eddig nem mentem adásba.
Belenéztünk a tavalyi anyagokba, CRT monitoron VHS-ről. 4:3, Ismét kandi kamera keresés...
Megdöbbentem amikor láttam, hogy a színvonal is egykori munkahelyem idézi, ekkor már inkább rettegés fogott el... Itt valami nem jó... agyfürkészek...
Allen elmondta, hogy idén már DVD-n árulják, mert ezt kérték, nem tudják a VHS-t megnézni lejátszó hiányában... - Persze... - válaszoltam neki, de ebben az egy szóban az volt belecsomagolva hogy: bazdmeg ombre hát 2014 van! már a DVD is kiment a divatból, 4K, Bluray mond neked valamit????
Végül is az volt a kérdés meg tudom-e csinálni? Hát szerintem menni fog... Akkor megmutatja a közvetítő kocsit... Egy gondolat járt a fejemben, ha ez most egy bordó dízzel berlingó lesz akkor térdre kell hullanom vagy ezért vagy azért...
Hála az égnek Toyota, ismét Ausztráliában vagyok, de úgy volt berendezve mint a berlingó... Huppanjunk be és menjünk mert messze van... Elindultunk és egy kicsit beszélgettünk, faggattam Allent, aki egy 50-es (már amennyire ezt be lehet lőni egy kínainál) bácsika, mókás akcentussal. Kis idő múlva már magáról beszélt és kiderült miért is szereti annyira DSR szériát. Honkong-ban a Sony vezetőmérnöke volt a 80-as-90-es években és a DV láz beköszöntével a Sony egy picit lemaradt a saját (DVCAM) formátumával. Tudni kell, hogy itt a broadcast formátumról van szó nem a házi DV-ről. Nem mennék bele a részletekbe ezzel kapcsolatban, de az volt a lényeg, hogy a Sony összetrombitálta az összes valamirevaló belsős mérnököt a világból japánba, hogy alkossák meg a DVCAM szabványt és hozzá tartozó eszközparkot. Így derült ki, hogy Allen a DSR széria egyik mérnökeként gyakorlatilag a modern kori híradózás egy fontos szegmesének (számomra) ikonikus alakja. Munkája elismeréseként az Sony Ausztrália egyik vezető mérnöki posztját kapta meg. A bukás ott kezdődött - amit már én is sokszor leírtam, mint ausztrália legnagyobb hibáját - hogy technológiai téren 6-12 hónappal le van maradva a világtól. Mivel DSR széria tarolt, Allen pedig javította őket a az itteni HQ-ban már gyakorlatilag kifutott mire itt bejött volna, szóval elmondása szerint inkább selejtezett alkatrész-utánpótlás hiányában. Majd elege lett a töketlenségből. A Panasonic P2 fostalicskája viszont tarolt, és Sony végül is a pro mérnökséget felszámolta Ausztráliában. Allen kiemelte a zúzdából a sok hibás DSR-300-ast és összerakott belőlük annyit, amennyire szüksége volt, és alkatrésze is maradt... :-) belegondolva ekkor vetette meg a lábát Ausztráliában a Panasonic, és én ennek a levét iszom a mai napig... Mindez Allen storyja, nem a Wikipediáé... én nagyon élveztem emiatt a másfél-órás utazást. Tudom ez csak számomra érdekes, de akkor ez a bejegyzés legyen egy kicsit a személyes napló része...

Megérkezvén összeállt a csapat. Be lettem mutatva egy nagyon tapasztalt operatőrnek, aki már 7 éve nyomja a showt. A nevére nem emlékszem, de kötelességének érezte, hogy körbevezessen és elmagyarázza miért nem SDI jelet használunk a kompozit helyett, lelőttem a poént mert tudtam, hogy a 300-as kamerának nincs SDI kimenete. Később kiderült, hogy így próbált rávezetni, hogy 300-as kamerát használunk majd. Azt is elmondta, hogy Ő nem használ focus pullert, mondta büszkén, én viccesen megjegyeztem, hogy azt sem tudom mi az. Ez megint nem volt jó pont, de annyira nevetséges volt a srác... Nem tudtam kihagyni a magas labdáit. Beálltunk a kamera mögé, és volt a nagy totál, mert én vagyok a kezdő. Ok, easy money. Amolyan híradósan leellenőriztem az élességet, mire megszólalt az intercomon a csávó - akinek nem tudom a nevét - hogy ezt hogyan csináltam? Itt tényleg értetlenül kérdeztem vissza hogy mit? - Hogy ilyen gyors a zoom motor? - kérdezte újra... Mondom nem a motor én, vagyok ilyen gyors, kikapcsoltam a motort manuálba. (sosem használtam a servot, ha csak nem a svenkkara volt kivezetve...) Pár perc múlva megjelent mögöttem, megfogta az optikán erre használatos gyűrűt és egy csecsemő érdeklődésével forgatta körbe, majd meglepetten tapasztalta, hogy a zoom billentyű tényleg inaktív az objektíven. Tőle jobban csak én voltam meglepődve, hogy ő min van meglepődve. Hogyan csináltam ezt... rámutattam a zoom auto/manual kapcsolóra az objektív alján... Picit kegyelemdöfés szaga volt a dolognak, annak ellenére hogy semmi szándékosság nem volt benne... Sokat gondolkoztam azon utólag, hogyan is lehetett volna ezt tisztelettudóan megoldani, de ezek után a tisztelet szerintem engem illet, úgyhogy sehogy.
De nézegette kapcsolgatta, ízlelgette az újonnan szerzett tudást, mint indián a tüzes vizet... (picit elmagyarázom azoknak akik nem "kameráznak": az objektíven van egy kapcsoló, mely olyan mint egy kocsiban a kézifék... nincs konkrétan szem előtt, de aki  úgy általában vezet az reflexszerűen be tudja húzni és kb. minden kocsiban ugyanott van... na most aki 7 éve vezet és sztársofőr... sosem parkolt még?)
Vissza akarom kapni Allent. Ő sokkal érdekesebb figura volt. Hamarosan meg is érkezett a hívószavamra, mert amikor a "rendező" kimondta 2,5 óra időtartam szót akkor jeleztem hogy 1 db aksi van nálam ami tapasztalatim szerint új állapotban sem bírja egy óránál tovább. Megjött Allen a segítségemre. És ekkor már biztos voltam benne, hogy dolgozott a Zemplén Televízióban, ezt saját készítésű képpel indokolnám...: 

A mérnök az mérnök... Hazafelé gondoltam beszélhetünk a mocskos anyagiakról, mert azt elfelejtettem a sok élmény közeledte... Most először izgultam, hogy mindenen túl a bérezésük ne olyan legyen mint a Zemplén Televízió valószínűleg a mai napig használt 94-es tarifatáblája... Szerencsémre közel SBS-es bérekről beszélt, amit később meglepő precízséggel ki is fizetett...
Még 2 ilyen rendezvényen vettem részt, mindegyik nagyon tanulságos volt. Leginkább egy rendezővel találtam meg hangot, mert ő is valamelyik országos csatornánál dolgozott, de szerintem valamiféle szívesség-viszonyba keveredett Alennel, gondolom a beszerzések miatt.. Ő is bazira unta az egészet, de én legalább sokat fejlesztettem az többkamerás felvételek során használt angol kifejezéstáram...

Ennyi fért mára bele, picit lehet szakmai és nosztalgikus lett az a bejegyzés, elnézést, ha valaki nem ért valamit szívesen elmagyarázom....

Következő alkalommal ebből a sorozatból megpróbálom az újakat összeszedni, akik most törnek fel, hódítják meg a piacot, és talán ott van az én jövőm elrejtve... :-)
Ha pedig megélem a sorozat 4. részét akkor az én terveim fogom bemutatni, már ha érdekel valakit :-)
Jó éjszakát, vagy napot...