2014. február 27., csütörtök

White Card - PVC tape is not a suitable way to repair

Fenti cím sok mindenre igaz. Lehet értelmezni metaforikusan és a hagyományos, mindennapi élet összefüggéseiben úgyszintén. Első aspektusban a mondta az úgynevezett fehér kártyám megszerzésével kapcsolatban merült fel, majd rájöttem, hogy jelenlegi állpotomra is teljesen igaz. 
Sikerült (akaratom kívül) néhány szabadnapot itthon töltenem, és ez nem jó. Nem jó, mert ilyenkor magam maradok a gondolataimmal és igazán nincs kivel megbeszélni. Nincs ki véleményt ütköztessen és felhívja a figyelmem azokra a baromságokra melyeket a felismerés és alkotás lendülete elsodor és lényegtelenné tesz. A másik dolog, hogy maga cél egy nagyszerű motiváló erő tud lenni ahhoz, hogy elérjük. Sok ötletem támadt az elmúlt napokban-hetekben, szerintem jók (sőt az egyiket hangosan végig gondolva főnököm kijelentette, hogy ebbe sok pénzt be is fektetne - de erről majd egy másik bejegyzésben) és életképesek. De egyszerűen nem és nem tudok velük mit kezdeni. Mintha mindig aknamezőre futnék. Nincs talaj amiről elrugaszkodnék és nincs cél amit el kellene érnem, amiért érdemes lenne küzdenem. Kedves feleségem, aki ezidáig nagyszerűen látta el az életem szerelme és a legjobb barát funkciókat, egy mozdulattal rántotta ki a talajt a lábam alól és törölte le a fénylő égboltomról a célt. Hm... Mivel az idő múlásával egyre távolibbnak tűnik annak lehetősége, hogy felismerje és helyrehozza hibáit ezért kell egy "B" terv. Nekem mindig, mindenre volt másik tervem, ezt leszámítva... Mivel ezt a dolgot - jellegéből adódóan - én mindig is az univerzum törvényei fölé helyeztem, ezért biztos voltam benne, hogy nem kell másik terv. Elképzelhetetlen. Természetesen az élet bebizonyította hogy nem lehet semmit az világegyetem törvényei felé helyezni, szép nagy pofon formájában a tudtomra is adta... Tehát mindig kell egy "B" terv, de most már lehet, hogy "ZS" is lesz. Ha már bizalom nincs... Bár most fél életem odaadnám egy "A" tervért is, de ha jobban bele gondolok ezt már megtettem, szóval ugorjunk a "B"-re. 
A jó tervhez tisztán kell látnom a saját helyzetem. Maslow barátunk piramisának nemrég még a csúcsát ostromoltam, most - a mellékelt ábrán szemléltetve - a piros szintről próbálok a világosbarnára mászni... Ez nehéz mert a sárga szint az ami a legtöbb gondot fogja okozni, mert ez okozta a múltban is. Ez a cél jelenleg, de mivel hosszú és nehéz az út ezért nem tudom lesz e rá elég időm. Utána már felszaladok tapasztalatból, ha van ki fogja a biztosítókötelet és nem engedi el megint méterekre a cél előtt... És hát ezért kell a "B" terv... Hat szintet zuhanni egy hetes skálán nem túl fasza dolog...
Szóval ezért gondolom, hogy a címben szereplő mondat igaz...


Elkalandoztam. A másik aspektusa a címnek, és a bejegyzés eredeti apropója, hogy az ausztrál építőiparban újabb tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Nevezetesen megcsináltam a híres "white card-ot" ami egy - a nevéhez illően - kártya, további furcsasága, hogy fehér. Ez a kártya arra jó, hogy én hivatalosan bizonyítsam egy építkezésen, hogy elvégeztem egy tanfolyamot. Egy tanfolyamot, ami azt hivatott előidézni, hogy ne pusztuljak el egy építkezésen. Szóval egy munkavédelmi oktatás, pici első segély és néhány jogi ismeret. Hogy teljesen őszinte legyek megvoltam nélküle is, de a nagyobb építkezéseken, ahol már van építésvezető, meg szakszervezet, meg mindenféle fontos állami tisztviselő kell egy ilyen "jogosítvány". Rendszerint be sem léphetek az építkezésre ha nincs ilyen kártyám. Ez biztosan így van, mert már küldtek el emiatt munkáról.
Történt egyik este, hogy padlász (tudjátok, ő az aki a padlót rakja csak nem tudom hogy hívják magyarba :-) ) főnököm hívott, hogy nagymunka, megameló stb. De kell a white card, mivel hatalmas nagy irodaház a belvárosban. Ok, de nekem nincs. Mikorra kell? Holnap reggel 6. (Mondta ezt este 10-kor). Valakivel annak idején én beszéltem, hogy meg lehet ezt csinálni online tanfolyamon, $100 alatt. Ez a valaki hozzátette, hogy ő olyat talált ami a végén ha jól csinálom engedi, hogy kinyomtassam magamnak a kártya papír mását, ami egyfajta ideiglenes kártyaként működik. Szóval volt minderre 8 órám... megtanulni-levizsgázni-kinyomtatni. Visszaugranék az előző bekezdéshez, és bemutatnám Maslow piramisának egy kiegészített változatát, mely talán sokkal realisztikusabban festi le a mai világot és más "alapokra" helyezi a lét kérdéseit:

El is kezdtem túri a világhálót. Kiderült, hogy megannyi millió online tanfolyam létezik. Praktikusan magyarosan kiválasztottam a legolcsóbbat. Nevezetesen $39-ért már ömlött is az infó, nagyon korrekt kis tananyag volt amit kaptam, animált, színes kellemes és jól emészthető. Valaki fel is olvasta ami a képen van, szóval még nyelvi tudásom is erősítettem. Az egyik fejezet  munkavédelmi résznél kiemelt fontosságként kezelte a címben szereplő mondatot: "PVC tape is not a suitable way to repair"  - biztos vagyok benne, hogy a magyarok miatt tették bele. Minden témakör végén kérdéseket tett fel az oldal, melyek a egy kis trükkel (valamely isten áldja meg a multitaskingot) gyorsan és pontosan meg is válaszoltam. Kb 4 óra alatt elérkeztem az oktatás végére és ezen idő alatt a tesztet is megcsináltam. 
Az oldal egyértelművé tette, hogy a dolog végén azonnal jön a kártya (pdf) és nyomtathatom. Teszt után egy érdekes dologgal találtam magam szembe: Hívjak fel egy számot és majd ott valaki kérdez néhány okosat, majd egy kis esszé és enyém a kártyám. Ekkor kb hajnali 2 óra lehetett és nekem jelenésem volt kb 4 óra múlva az építkezésen. Ez kilőtte az esszé dolgot, de mint kiderült a telefonos beszélgetést is. Megpróbáltam ugyan felhívni, de fura hang közölte, hogy 9-17 óra között várják a hívásom. Ami nekem már késő. Gond van... Eszetlen kattintgatásba kezdtem ami meghozta a nem vár eredményt: Egy oldal ahol ugyanezt megtehetem és nyoma sincs a telefonos hülyeségnek, valamint csak sikeres vizsga letétele után kell fizetni. Ez viszont $59-ba kerül... Mindegy ami mindegy alapon és még $100 belül, nekivágtam a dolognak, pörgettem az oktatóanyagot, ami elég szar volt, de a már áldott multitaskingnak hála párhozamosan ott volt még a másik oldal anyaga, így meglett gyorsan a teszt. A végén gratuláltak és közölték velem, hogy sikeres vizsgát tettem, már csak a telefonos rész van...
Picsába. Úgy látszik ez valami kötelező hülyeség. Előjött egy ablak, ahol volt egy kis ábra, valami képregényhős nagyon dolgozott egy építkezésen. Alatta egy szöveg, hogy pontosan mit kell bemondanom a telefonba, de még a nevem is benne volt, majd 4 szó helye kipontozva amint nekem kellett megadni. És ha helyes a négy szó akkor kapom az aktiválós kódot a telefonban és kész a kártya. Gondoltam akkor várunk reggel 9-ig :-( De inkább rápróbáltam. Egy gépi hang vette fel a telefont és annyit mondott mielőtt bármit szólhattam volna: Your activation code is: XXXX és benyögte a 4 számot, majd megszakadt a vonal... Picit meglepődtem. Beütöttem a kódot és még jobban meglepődtem, mert már jött is emailben a pdf, miszerint elvégeztem a tanfolyamot sikerrel. Mondjuk rajta volt hogy 15 perc alatt olvastam át a teljes 1 napos tanfolyam anyagát... A vicc kedvéért felhívtam még egyszer és ugyanaz történt mint az előbb.
Átnéztem a kapott PDF-eket. Az egyik a vizsga elvégzéséről készült pofás kis nyomtatvány, a másik meg egy formula amit ki kell töltenem, hitelesítenem kell egy JP-vel, majd mellékelnem kell egy jogosítvány fénymásolatát és vissza e-mailezni a cégnek. Ezek alapján ők majd 3 munkanapon belül megcsinálják a kártyát.
Itt több dolog is meglepett. Először is mi az a JP? Másodszor mi az a 3 nap. Nekem már 3 órám sincs...
Elegem volt, fáradt voltam, kinyomtattam a gratulálós papírt a tanfolyamról és elhatároztam, hogy én ezzel fogok dolgozni holnap. Bolygatta még a fantáziám a JP, illetve, hogy hogyan szerezzem vissza a feleslegesen kifizetett $39-t az első tanfolyamról... de elaludtam.
Pár óra múlva már az irodaházban feszítettem a site manager asztalánál, próbáltam átsurranni, de asszem közben elaludtam és arra ébredtem, hogy kell neki kártyám száma. Személyazonosságom nem érdekelte, látszott rajta, hogy sok minden egyéb baja van aznapra, túl akart lenni rajtam. Mondtam, hogy kártya nincs, de folyamatban, és hogy ez a papírom van, hogy folyamatban. Addig is érje be ezzel. Megnézte, bólogatott, majd kérdezte, hogy melyik a kártyám száma. Én tudtam, hogy nincs rajta, ezért ráböktem az iskola online kurzus engedélyszámár, és mivel ami Ausztráliában nyomtatva van az hivatalos ezért fikarcnyi kétely nélkül másolta át a papírjára. Bejutottam.
A nap hátralévő részben a munka mellett azon gondolkodtam, hogy mi az a JP, mert ha már ennyi pénzt kifizettem akkor csak kéne az a kártya.... Kérdezgettem embereket a JP az a justice of the peace . Ez annyit tesz, hogy ő az aki hitelesítheti a másolatokat, előtte írhatok alá, stb... Mondhatnánk, hogy közjegyző, de én nem tenném. Oka a következő: Itt kb bárki lehet JP. Patikus, Aldi pénztáros, postai dolgozó stb... A legdurvább követelmény az állampolgárság, és ez volt az ami az én ismeretségi körömből sok sok embert kizárt. Lehet online jelentkezni, kis tanfolyam és hajrá. Mivel többnyire közalkalmazottak körében volt belőlük a legtöbb, ezért ebben a szférában néztem volna szét ha közalkalmazotti munkaidőben dolgoznék. De mivel nem ezért kb 2 hetet kellett várnom arra napra amíg sikerült felhajtanom egy JP-t. Időközben ott volt még a $39 dolláros bukott tanfolyamom is. Ennek tiszteletére írtam egy e-mailt és jeleztem, hogy az azonnali kártyát a gyakorlatban csak 9-17 óra között tudom elintézni és erről nem tájékoztattak a befizetésem előtt és hogy hú meg gya és adják vissza pénzem. Válaszként megkaptam, hogy tájékoztattak, (ami igaz, de létező nyelvi korlátok miatt én bevettem a reklámszöveget mint Moszkvics a balkanyart). Kompenzáció gyanánt felajánlották, hogy egy másik tanfolyamukba beszámítják a dollárjaim ha gondolom. Itt megfordult a fejemben, hogy ha beneveznék a JP tanfolyamra akkor érdekes ördögi körbe kerülnék a rendszerrel, de sajnos nem tudtam a gondolatmenet gyümölcsét kiélvezni mert nem vagyok állampolgár...
A történet véget is érhetne, ha nem rólam lenne szó. Történ ugyanis, hogy scanner-em segítségével elküldtem mindent az iskolának. 3 nap múlva jött egy e-mail, hogy a jogosítványom nincs hitelesítve. Na ez Ausztrália. A JP elveszi a jogosítványom, meggyőződik róla hogy eredeti és az enyém. Ezek után és ezen dokumentum alapján hitelesíti a papírjaimat. Erre visszaír az iskola, hogy az a papír nincs hitelesítve ami alapján hitelesítve lett az össze többi. Nagyon szívesen elmagyaráztam volna nekik, hogy miért hülyék, de sajnos szar a magyarjuk.
Újabb 2 hét JP vadászat és pár nap után:

2014. február 13., csütörtök

Állatságok

Feleség 1.0 által nekem szánt életforma legnagyobb hátránya az egyedüllét és az ebből fakadó zero jövőkép okozta latens depresszió. A közös emlékek esetleges felmerülése miatt elég sok helyszínt kizárt az életemből, ezért nagyon kell keresnem. Ezen túl is elég sok szar kavarog körülöttem, de hát ugyebár nevetnünk kell azon ami emberré tesz minket... Szükségem volt társaságra és mivel a héten az összes helyi hülye is megtalált, ezért mókára vágytam. Így vezetett utam a valójában meglepően közel lévő Taronga Zoological Park-ba. Mi mókásabb mint az esetlen bamba szeretetre méltó állatok? Ott a van például a zsiráf, csúnyán telenyomta az evolúció tréfafaktorra küllemét tekintve, mint ahogyan a az állatvilág Cyrano-ját az elefántot is. :-) Volt már szerencsém élőben látni, tapogatni kengurut, koalát, wombatot, viszont kimaradt az életemből a Tasmán Ördög, a kacsacsőrű emlős, és a komodói sárkány is. Ez utóbbi volt az ami már régóta piszkálja a fantáziám, hiszen a világ (illetve a földbolygó) legnagyobb gyíkjáról beszélünk. Sikerült végre látnom az unokatesóm meséiben oly sokszor és hazai közönség viszonylatában olyan nagy érdeklődésnek örvendő "budipókot". Láttam az itteniek által legféltebb redback ízeltlábút is. Ez utóbbit sikerült lencsevégre kapnom. 

Maga a park szép, rendezett eléggé felhasználóbarát. De mint minden állatkertben természetesen itt is úgy vannak kialakítva az állatoknak szánt helyek, hogy lehetőségük legyen úgy elbújni a kíváncsi szemek elől, hogy a $44 dolláros jegy ár-érték viszonyban csak a felét érje. Erre igazán kitalálhatnának már egy megoldást világszerte, valami olyasmit ami a kecske és a káposzta relációját is kielégítené...
Szóval teljes egészében lemaradtam a nagymacskákról, félmegoldás született a tasmán ördögre, mert láttam egyet sötétben aludni, valamint egy kerge-marha módjára körbe-körbe úszkáló kacsacsőrű emlős is megmutatta magát a sötétben. Komodói sárkány tekintetében már sikeresebb volt a nap, ők (merthogy van vagy 3) egész szépen pózoltak, egyetlen gond a méretükkel volt, nekem kicsik voltak. Természetesen messze nagyobbak mint a többi gyíkféleség, de nem akkorák mint a TV-ben... :-)

Egészen véletlenül belekeveredtem egy fókashow-ba, és gondoltam éppen itt az ideje annak, hogy lássak fókát labdával az orrán. Sikerült! Tetszett, és teljesen le voltam taglózva, hogy ezek a bamba zsírgombócok mennyire jól idomíthatóak :-) A madárshow már annyira nem jött be, egyrészt mert annyira meleg volt és tűzött a nap, hogy nem bírtam megmaradni, másrészt kicsik voltak a madarak, szóval kézből kamerával lekövetni őket elég idegőrlő volt. De azért tetszett és az elhangzott infók is nagyon érdekesnek bizonyultak. 

Természetesen készült videó is. Sajnos nem olyan amilyet szerettem volna. Oka az volt, hogy elindultam befelé a szép nagy állványommal, melyet meg sem próbáltam leplezni, méreténél fogva értelmetlen volt.... Vittem hozzá a 300-as objektívet, jajmilyenszéplesz. Már a jegypénztár után megállítottak, hogyezmiez? Mondtam, fotóállvány kihangsúlyozva a fotó szót. Néni nem hitt nekem, és pechemre egy valamilyen egyéb stáb is dolgozott az állatkertben az enyémre kísértetiesen hasonlító szettel. Természetesen csak avatatlan szemnek volt hasonló, én azért láttam azt pár tízezer dollárnyi különbséget a javukra, de ők ezért állítólag fizettek és engedélyük is volt. Szóval a sziluett egyezőség és az engedélyek hiánya miatt mondták hogy ezt ide én nem viszem be. Hm. Miért is lenne szerencsém mostanában. Vissza a kocsihoz, 18-135mm-es stabilizált objektív és két izmos karom, valamit nagy karimájú szafarikalap és már bent is álltam a japán turisták mögött a fényképezőmmel... Így készült a remegős és szép közeli képeket nélkülöző ámbár full HD videó, szóval katt a legnagyobb felbontásra és remegjetek velem végig az állatkertben... :-)


2014. február 5., szerda

Feri, na nem az aki a...

Nagyon régen megígértem, hogy lesz video a közlekedésről, olyan régen, hogy már hivatkozni sem merek rá. Mindezt persze azért, mert még ettől is régebben valaki kérte, hogy legyen. Vén elefánt nem felejt és ha nem is úgy ahogy kértétek és nem is úgy ahogy szerettem volna, de elkészült a komos video. Gyorsan, pontatlanul és oly módon megvágva mintha csalamádét készítettem volna. De hát tudjuk, sárga meg savanyú, de a miénk.
Tehát a bejátszás témája a komp. Konkrétan a Sydney Ferry, ahogyan itt hívják. Meglehetősen népszerű és kellemes tömegközlekedési eszközről van szó. Az egész öbölt behálózzák az útvonalak, ha valaki kompkikötő közelében lakik/dolgozik elég kellemes alternatívát jelent a használatuk. Meglehetősen gyorsan is mozognak, főleg ahhoz képest hogy egy bazi nagy vasdarabról beszélünk a vízen...


Személy szerint ha úgy a tököm tele van valamivel, akkor el szoktam menni kompozni. A videó is egy ilyen alkalommal készült, de sajnos memória és akkumulátor problémák miatt a végcél lemaradt a videóról. Ilyenkor csak mindig felülök a következőre ami jön és csak ha már unom csak akkor kezdem el tervezni a hazautat. A random utazási módszernek és a tervezés teljes hiányának köszönhetően keveredtem el Cocatoo Island-re, ami teljesen meglepett, már maga a puszta létezése is. Sosem hallottam róla, pedig kb. sydney közepén van. 2006-os adatok szerinti populáció 2 fő, 18 hektárra. Szóval hatalmas. Valójában egy hajógyár, ami inkább egy múzeum jelenlegű. Van rajta egy kemping, és amikor ott voltam pár száz darab sátor volt felverve rajta. Állandó sátrak szabályos elrendezésben. Ki lehet őket bérelni. Bóklásztam ott egymagamban, találtam rendes fürdőszobát, mikrosütőt, hűtőt, szóval egy elég jól felszerelt campinget. Úton útfélen BBQ sütők, és egyéb kényelmet szolgáló közüzemi egységek, valamint egy büfé. Szóval nyáron backpacker turistáknak nem rossz megoldás... 
Ember sehol csak én meg két német turistalány, akik szerintem rossz kompra szálltak. Valójában indokolatlan volt ez a mértékű lakatlanság, hiszen egy meglehetősen túlméretezett sátortábor közepén baktattam. Beljebb merészkedve már bejárhatóak voltak régi üzemcsarnokok és hajóépítő dokkok. Találtam egy nagy táblákból álló falat amelyen a sziget történetét mondták/mesélték el. Elidőztem egy kicsit a számomra felfoghatatlan méretű esztergapadoknál, amelyekkel a képek tanulsága szerint hajócsavarokat készítettek, valamint az ehhez tartozó tengelyeket. Érdekes hely, itt feladták a német lányok és csapatot bontottunk, mert ez őket nem érdekelte. Én még mindig nem tudtam hol vagyok, telefonom le volt merülve, mely nélkül olyan vagyok a nemzet ipar nélkül. Egyik képen realizáltam, hogy ez tényleg egy sziget (mert a google maps hatékonyságára nagy hatással van az akkumulátor töltöttségi állapota) és sem ide, sem pedig innen nem vezet út. Ennek tükrében és a nap állásából következtetve úgy döntöttem visszamegyek és megnézem mikor is megy az utolsó komp, mert más utat nem láttam... Ha két perccel később jut mindez eszembe akkor most sokkal többet tudnék íni, mert egy egész éjszakát lett volna alkalmam eltölteni a szigeten. Elértem, de visszamegyek sok sok aksival, ígérem... Ezért most nem is írnék többet róla, be teszem ezt is az ígéret vödrébe...