Közkívánatra: @SBS - a hétad utolsó része....

SBS történetem erre a hétre befejeződni látszik, de inkább folytatom ahol abbahagytam, mert úgy látom sok mindenkit érdekel... :-)

Azt mondták nem szabad közel menni hozzájuk,
én megtettem és sokat nőttem a szemükben...

Szóval a biztonsági őrnél jártunk, aki regisztrált és be is pattantunk egy kocsiba, mert menni kell. Ez már ismerős, ez így megy mindenhol... Elindultunk egy bíróságra, ahol valamit valakik csináltak a muszlimokkal, vagy a muszlimok velük. Közben kiderül, hogy jelenleg van valami affér világszerte és ez ide is begyűrözött, főként mert itt egyre többen vannak. Magának az problémának még utána kell néznem...  

Szóval a feladat annyi volt, hogy ezek csúnya rossz felbujtó emberek kijönnek a bíróságról és fel kell venni ahogy elmennek, ez egy jó 2 perces munka. Abban az esetben ha tudjuk mikor jönnek ki. Mivel nem, ezért odamentünk és kb 3 órán keresztül vártunk a jóképességüekre. Mellékelek is róluk egy képet, konkrétan ők azok. Vártunk volna 3 óránál tovább is, de nem sokkal dél után mentorom azt mondta, hogy ebédidő. Már többször utaltam rá, ez itt valamilyen misztikus dolog. Kérdeztem is Dzsordzsot, akit csak én hívok Horhej-nek mint kiderült, hogy mi van akkor ha pont akkor jönnek ki? Erre olyan természetességgel közölte, hogy az az Ő bajuk amilyet még nem tapasztaltam tőle. Kicsit megállt nálam a szoftver mert az egész napi munkát veszni hagyjuk a kaja miatt, ami nekem új. Visszakocsikáztunk a bázisra, majd elfogyasztotta az ételt és visszamentünk a bíróság elé szobrozni. Kijöttek, felvettem, végeztünk is mára.

SBS főbejárat...

Természetesen a várakozás órái alatt próbáltam információt gyűjteni. Kaptam is sokat. Érdekeset. Kiderült, hogy kocsit adnak, szép nagy Holdem-t, 300 lovas satiton wagont-t, ami magyarul annyit tesz hogy egy kombi benzintemető. Megy mint a bolond, de nem szabad menni mert nem fizetik a bírságokat, azon kívül mindent, parkolás, útdíj, stb. Van benzinkártya, nincs menetlevél, tankolás becsületkasszára a benzinkártyával, menetlevél bemondásra, ha kérdezi valaki. GPS ajánlott, ami nálam annyit tesz kötelező. A kocsikhoz van rendelve a komplett cucc tehát nincs olyan hogy nincs kocsi, mert akkor kamera sincs. Van valamiféle gyártásvezető szerűség, aki küld engem mindenhová. Kb 2 percenként kell felhívni hogy mi újság. Két dologtól féltem igazán, az egyik a nyelv, a másik az ami a szakmán túl van. Ez alatt azt értem, hogy ha megmondják kit vegyek fel és hogy hol, akkor csak azt nem fogom tudni, hogy ki az és hol van. De sebaj, majd akivel megyek az megmutatja, és elmondja mit akar. Itt kezdtem el tartani a nyelvtől. Két félelmem nem  volt alaptalan ugyanis az SBS televíziónál nagyon kevesen és rosszul beszélnek magyarul (de remélem ez érkezésemmel megváltozik), ami még kezelhető lenne, de kiderül, hogy az esetek 95%-ban én egymagam megyek mindenhova. A jurnalist, akit mi otthon szerkesztő-riporterként aposztrofálunk, az itt egy mikrofonállvány. Ezzel végkép meg vagyok lőve, mert semmit sem tudok hogy hol van és senkit sem tudok, hogy kicsoda. Végül is ez az ami azonnali munkába állásom szűk keresztmetszete, de meg lettem nyugtatva, hogy eleinte, ezzel mindenki így van, sőt még mostanában is. 

A másik fontos és számomra nem túl lelkesítő infó, hogy Horhej mesterem röpke 6 hétre elutazik, és mivel én csak őt ismerem és ő csinálja a beosztást így ez gond lesz. De megnyugtatott, hogy a helyettese nem szereti az új embereket. na akkor itt lesz munka bőven... :-( Sűrűn elnézést kért, hogy ez így alakult, de sajnos rosszkor érkeztem, blabla... 

Valójában Horhej rendes figura, elég hamar megbeszéltük, hogy mennyire szeretjük ezt a szakmát, és hogy nem is igazán akarunk mást csinálni, és hogy ő már 25 éve egy helyen nyomja, mégpedig az SBS-nél. Elég hamar összebarátkoztunk, rendes ember alapból segíteni akar. Kár hogy lelép erre a másfél hónapra...

Délután kettőre meg is oldottuk az anyag feltöltését a szerverre és mondta, hogy ennyi volt mára. És nagyon elégedett velem, de amíg a már fent említett napi rutint és itteni szokásokat nem sajátítom el addig nem mer roast-ba tenni (ami remélem nem kenyérpirítót jelent), mert ha a rutintalanságból elrontok valamit akkor CoS sosem fog behívni többet és az neki sem jó és nekem sem. Azt javasolta, menjek még emberekkel ismerjem meg az itteni szabályokat és szokásokat és majd a Mike-kal megbeszélik, hogy hogyan legyen. Két ismeretlen, mely egész napomat elkísérte: CoS és Mike, de a végére kiderült, hogy Cos az (Chief of Staff) az kb a gyártásvezető, a Mike pedig a sokat emlegetett helyettese. 

Elköszöntünk egymástól és ezzel vége is lett az első tanulós napomnak. Azt mondta beír azért nekem vagy 4 órát, hogy legyen valami anyagi hasznom is. Ugyanis a freelancer-eknek amik szerintem az alvállalkozók itteni megfelelője betanulásra nem jár lóvé, de majd ő valahogy megoldja. Verigud. Hozzávetőlegesen 4 óra alatt  többet kerestem mint otthon átlagosan 1 hét alatt. Ez itt is jó pénz, csak ennyi órában kevés... Továbbá megegyeztünk, hogy holnap (ami ma volt) bemegyek még egy kis ismerkedésre mert bent lesz Mike is. Ő meg már csütörtökön lelép New Yorkba dolgozni... Hát akkor tenkjú, hevönájsztrip.

A loading dock bejárata... egy sikátorból, oldalról...

Másnap becammogtam, és mint akinek legalább 1000 éves rutinja van úgy kavartam végig a loading dokkon. mosolyogva integetve barátságosan minden biztonsági őrnek a dockban, ami egy föld alatti betonbunkerszerűségbe vezet. Ennek két oka van: 1 nem kell végigcaflatni a főépületen és 1 millió ellenőrzésen átesni, valamint mivel ott van a camera room ezért sokkal rövidebb... Itt parkolnak a kocsik is. A Camera room egy igazán klasszikus helység a szakmában, ezidáig akárhol dolgoztam mindenütt kb ugyanúgy nézett ki. Vannak benne fix pontok: egy vagy több bőrkanapé, ahol a fáradt operatőr döglik ha nincs dolga, de nemsokára menni kell, egy vagy több nagy-képernyős tv, amit a fáradt operatőr néz ha nincs éppen dolga, de nemsokára menni kell, és kb 1 millió féle és fajta kütyü, akkumulátor, lámpa, állvány, kábel stb, ami tökéletes káoszban, rendezetlenül hever mindenfelé. Ez amolyan közösségi tér, nekem személy szerint a kedvencem a broadcast mediaban, és a legjobb benne, hogy nemzetközi, tehát ha egyszer csak egy ilyen helyen ébredsz fel, akkor nem tudod, hogy a világ mely részén vagy éppen...

Ma reggel Horhej és Eduardo dekkolt itt és mivel ez majdnem egy helység a garázzsal, az egyik autón fellelhető jókora madárszarról próbálták meg eldönteni, hogy mennyire hasonlít az SBS logóra... Nem zavartam meg eszmefuttatásuk... Ezután azt mondta Horhej, hogy nincs itt senki akinek be akart mutatni, szóval menjek el Edu-val egy doorstepre valamelyik rendőrségre, még mindig a muslim-ok miatt. Közben megjött Naomi, és befutott Mike is. 

Elindultunk a bővérű verdával, immáron hármasban. Menet közben kérdezgettem Edu-t, sok mindenről. Neki is hasonló problémái voltak mint nekem, csak ő saját bevallása szerint nem beszélt olyan jól angolul, mint én, sőt szerinte az egész televízióban nagyon sokan egyáltalán nem beszélnek olyan jól mint én, de ugyebár ez nem engem minősít. Azt mondta Ő a mai napig nem ismer itt senkit, helyismeretből pedig csak annyival van előrébb, hogy 6 éve nyomja itt. Szerintem az pont elég. Kérdezgettem, hogy a nyelvtudás mennyre gáz a cégnél, és hogy mennyire fogják az agyamba állítani a svenkkart ha 11-szer kérdezek vissza, hogy mi a bajuk. Azt mondta, ez itt az SBS, Ausztráliában, ettől nagyobb multikulti nincs a világon, szóval kötelességük 11. alkalommal is lebetűzni nekem a címet...

Átgondoltam. Egy Naomi nevű japán lánnyal, (aki dél-Afrikában nőtt fel, és jelenleg Melburne-ben él) utazok én, Magyarországról, egy ausztrál gyártmányú autóban, amit egy olasz fickó vezet, Sydney utcáin az Ír és Chile-i főnököm utasítására, hogy vegyünk fel megint egy Libanoni hordát... Értem mire gondolt...

A japán kislány mókás. Nekem van egy speciális szupererőm: meg tudom különböztetni a japánokat a többi vágott szemű nemzettől... Nem tudom, hogyan, egyszerű intuíció. Kicsit próbáltam vele beszélgetni, mert gondoltam kapcsolatépítés, és az az mi sosem jön rosszul, és ha már mind a ketten törjük az angolt akkor az mekkora jó gyakorlás. Kiderül a kiscsaj újságíró, anyanyelve az angol, és nem is tud nagyon japánul és csak gyakorlaton van Sydneyben. Mondott még sok mindent de azt már nem értettem...

A kép jobb oldalán a csúnya panasonic az én lomom...

Eduardo bölcseleti alapján eleinte ha kapok egy nevet és egy helyet, akkor nagy barátom az okos telefon és a GPS, egyik a guglival karöltve név alapján megmutatja kit kell felvenni, másik meg hogy hol. Ez az én fejemben is megfordult, csak empirikus tapasztalatim nem voltak, de szerinte működik, viszonylag jó hatásfokkal. Másik amit ő csinált (és én is valójában tegnap) menni kell a többi csatorna kamerái után. abból meg van bőven mindig... 

Ezt megcsináltuk és vissza is mentünk a bázisra... Ami még érdekes ugyebár a Sydney méretű városokban, pláne középtájt az pedig a parkolás. Eduardo szerint nightmare. Valóban, mert egyszerűen nincs parkoló. Elmondta azt is, sosem szabad sietni és tilosban parkolni, mert akkor veszélybe kerül a jogsid és az pedig kell a munkádhoz. Az otthoni mentalitással ellentétben itt úgy működik, hogy ha emiatt lemaradsz az eseményről akkor lemaradsz, de el tudsz menni a következőre, mert megmented a jogsid. Tehát ha nem tudod rögzíteni, ahogyan a miniszterelnök UFO kisgyerekkel szexel az nem gáz, csak ne büntessenek meg ha tilosban parkolsz. Másik különbség, hogy napi 8 órát dolgozhatsz, és nem lehet 4 óránál többet vezetni/24 óra mert akkor veszélyesen kimerülhetsz... Ezt az infót sok szeretettel küldöm minden DTV-s technikusnak... Bár sajnos itt az ő munkakörük ismeretlen... Viszont néha látok hangtechnikust, akikre annyi lom van aggatva, hogy úgy néznek ki Jean-Michel Jarre egy jobb koncertjén...

Visszaérvén, Horhej már összepakolta az elkövetkező 6 hétre és Mike-nak adta át a műszakot, valamint engem, hogy az lenne a legjobb, hogy az elkövetkező 6 hétben heti 2-3 alkalommal benéznék és elmennék valakivel dolgozni, hogy tapasztalatot szerezzek, mivel ezt ingyen kellene csinálnom ezért akkor megyek amikor akarok és tudok, csak előtte szóljak Mike-nak, hogy tudjon róla. Ennek eredményeképpen mire hazajön, már beoszt rendesen, sokszor nagylóvéjért. Ez számomra elfogadható, mert tényleg meg kell tanulnom a szakzsargonokat, hiszen ezek nem tudják magyarul, és bele kell rázódni a napi darálóba, ami az otthonihoz képest inkább csak szeletelgetésnek tűnik... Legfontosabb, hogy üzembiztos dolog legyen a tudásom, mert ebben a műfajban ez elengedhetetlen... és nem is szeretném elpuskázni ezt a lehetőséget. Nem utolsó sorban megszűnt az a bizonytalanság ami engem és SBS televíziót oly sokáig lengett körbe...

Röviden kivonatokban ennyi lenne, legközelebb jövőhéten tervezem benézni hozzájuk, mert elég busy lett ez a hét és sok restancia van még itt... Ezért is írtam ide, mert nem tudom mikor vet erre a sors legközelebb...