A hídon akkor megyünk át ha odaértünk...

Bejegyzés címétől vezérelve az első 0-ás hetem után felkerekedtem, hogy átmenjek "a hídon". Péntek révén volt is rajta forgalom, nem kicsi. Kocsival már számtalanszor átmentem rajta, de autóból bámulni ön és közveszélyes dolog, mivel van rajta 8-10 sáv és a nagy átlaggal ellentétben keskenyek. Jobb az útra figyelni, mint az építészeti remekműre. Sajnos nem igazán olyan lett az idő mint amilyenre számítottam... Egész héten bent ültem, kint meg hét ágra sütött a napocska. Ma, amint kiléptem, kiderült nem férünk meg együtt a naprendszerben, ami lehet a neve alapján az övé ugyan, de mégis ő bújt el...

Ettől függetlenül én elindultam, otthonról, tőlem szokatlan módon gyalog, de hát másként nem lehet átsétálni a hídon. Kis fejtörést okozott, hogy megtaláljam a lehetőséget arra, hogy feljussak rá. Sok sáv, bicikliút, sínek futnak rajta keresztül és egy kis része a gyalogosoké. Lakásunktól 1 megállóra van, gondoltam elsétálok odáig. Ahogy közeledek a monstrum felé úgy bonyolódik az útrendszer. Péntek délután mindenki elhagyja a várost, ezért tömve is volt minden. Első körben toronyiránt indultam, de ez nem volt jó terv, mert utam egy 4 millió sávos autópálya keresztezte, amolyan másik oldalra születni kell típusú... Ilyenkor kell elmormolni egy fohászt a földi utazó nagy digitális istenéhez, mely a Googel Maps formáját öltve mutat utat az eltévedt léleknek a nagyváros rengetegben. Az égiek, hamar utat mutattak és eljutottam a nagy lépcsőhöz, ahol táblák tiltották, hogy felmenjek a hídra, ugyanis a mi oldalunkról nézve jobb oldali sáv a biciklistáké. Mivel itt mindenütt egymillió kamera figyel, nem akartam idejekorán összetűzésbe keveredni a helyi hatóságokkal ezért politikai függetlenségem megőrzése mellett a baloldalt választottam. Ez már a gyalogosoknak van fenntartva végtelen lépcső vezet felfelé a gyalogútra. 

Megmásztam és része is lettem a péntek délutáni forgalomnak... Szám szerint 8 sávon özönlenek a kocsik, melyek asszimetrikus elrendezésűek, forgalom terhelésének függvényében csoportosítják át őket, hogy mikor mennyi merre halad. Fizetési rendszere is érdekes számomra, van ugyanis hídpénz, de csak egy irányban. Ha befelé megyek a városba akkor napszaktól függően fizetni kell, elektronikusan. Ez értelmes időben $4-t jelent, ami nekem még sok ezért csak visszafelé szoktam errefelé jönni, befelé körbe megyek.  Szerintem ezek úgy gondolják, hogy aki egyszer átment annak vissza is kell jönni. Ez lehet így ment a híd átadáskor, 1932-ben. Azóta azért már van több opció is...

Ennek örömére gyalog most befelé indultam, mivel innen még nem láttam. Szerencsére gyalog ingyen mehetek. Hosszú rávezető után eltűnt a szárazföld alólam és elérkeztem a víz felé, az én olvasatomban innen híd a híd. Itt már ketrecessé vált a gyalogút, a kamerák is megsokasodtak, gyalogos biztonsági őrök is cirkáltak körülöttem. Féltik a kicsikét, mely kutatásaim alapján 52900 tonnát nyom, ebből  39000 tonna az acél, melynek 79% Angliából jött ide valahogy. Hungaryban gazsiék 4 nap alatt átmentenék a vastartalmát egy tuningolt ladába... De szó ami szó nehéz lenne meglovasítani a kicsikét, valószínűleg a kalandvágyó hegymászók, vagy életunt emósok miatt figyelnek rá ennyire. Majd megvilágosodtam, hogy azért van ebben egy kis mocskos kapitalista látásmód, hiszen ha az internetbetyárok IDE kattintanak látható miért jó ez, és aki IDE mennyi pénzt hoz...

Nagyon elindultam, gyalog, ami a híd teljes hosszából adódó 1149 méteres távot és a gyaloglás iránt táplált szeretetemet figyelembe véve nem kis elszántságra vall. Az időjárás egyre rosszabb lett, mely társítva az öbölben süvítő széllel már kifejezettem kellemtelennek mondható, de a konstrukció szépségén ez mit sem változtat. Van benne anyag az tény, elég kicsinek éreztem magam már akkor is amikor az északi pilonokhoz értem, melyek a már említett kutatásaim alapján 89 m magasak. Nem tudom miért nem lett 90, vagy csak süllyedt már egy métert, vagy valami idétlen birodalmi mértékegységben ez egész szám, csak metrikusban nem értelmezhető...

Beljebb haladva a közepe felé érezhetően nő a vastartalom, az egész leng egy picit a talpam alatt, lehet nyikorogna is, de a kocsik hangja elnyomja bőven. Itt-ott eléggé rozsdás, de néhol frissen van festve. Mondjuk 4 sávban másodpercenkét csorog be $4 az nem rossz pénz, abból le lehetne mázolni. Azt is sikerült kiderítenem, hogy 4 217 721 ausztrál fontot terveztek rá 1924-ben. A végére ez az összeg 6.25 milla lett, melyet nem sikerült teljes egészében kifizetni 1988-ig, már ha jól értem az eredeti nyelvű forrásokat. Nem tartom lehetetlennek mert a jelenlegi indiai könyvelőtársadalom akkor még nem létezett, az ausztráloknak meg nem erős oldaluk a matek, meg a számok úgy általában...

Középről a látvány szép lenne jó időben, rálátni az Operaházra, a hadihajó bontóra vagy miaz, meg úgy az egész öbölre. Szépen megoldották a híd pillérek körülötti területeket, kellemesen parkosítva lett, és rendben is van tartva. Fényképezni a sok rács miatt nem egyszerű, sőt inkább nem lehet, de kilátni, és élőben érdemes is kinézni. Terveim között szerepel egy esti túra, és a kedvesemet is el kell vinnem, mivel eredetileg hozzá indultam, és együtt térünk vissza a mi oldalunkra.

Szépen lassan átsétáltam és próbáltam néhány képet csinálni a telefonommal, de a kis látószög némileg korlátok közé szorított. Alább megtekinthetőek utam során készített képek, bár nem adják vissza egy ilyen monumentális építészeti remekmű valódi nagyságát, de ha valakit érdekelnek a részletek, katt rá és el lehet mélyülni a részletekben.

 

A másik oldalra átérve a nap végleg megfutamodott, jött eső haverja hősködni, jól csinálta, előle nekem kellett elbújnom. Szerencsére a déli vége a hídnak kissé eltért az északitól, amolyan kis kőbe épített alagutas sikátoros kőösvényen jutottam el az óvárosba, ahol kedvesemmel találkoztam. Behúzódtunk egy Mcdonalds-ba az eső elől, megbarátkoztunk egy-egy dupla sajtburival, hogy legyen energia a visszaútra, de elment a kedv mert jött az eső. A Mekiből kifelé egy bandába szerveződött sirálycsapat erőszakkal megpróbálta elvenni a sajtburgerünk, ezért vissza kellett vonulnunk. Vártunk még az esőre, leginkább a végére, de kis idő múlva felültünk a vonatra, ezzel lefújva a visszautat...

Ezt nem tudom mi. Mad Max jöhetett vele vagy nem tudom...