Laci a képkeretező @SBS

Ha jól emlékszem elég régen jelentkeztem tv-s hírekkel… Mivel most már teljesebb a kép talán van értelme beszámolni róla. Ott kezdődött, hogy mindenütt ég minden. Engem ez személy szerint nem érintett (egyelőre). Olyan szinten maradtam ki ebből az erdőtűzből - ami körül itt akkoriban forgott minden - hogy én magam sem hittem el. De nézzük mit tudok erről az egész történetről.... Valójában semmit. Egyik napon a tv-ben kaptam egy szép nagy táskát, kéket, benne egy tűzoltóruhával, miszerint megyek forgatni a lángok közé. Elkezdtem felpróbálni, majd nyugtáztam, hogy ez a méret már akkora, hogy univerzális. Mindenkire jó. Az utolsó pillanatban felmerült valamiféle helyi munkavédelmi tanfolyam elvégzését igazoló kártya megléte, vagy jelen esetben hiánya... Ezért levettek az ügyről, szóval ezzel sem kerültem előrébb, pontosabban tűz közelbe. Helyette az aktuális AFL (nem tudom mi ez) bajnokcsapat közönség-találkozóját nyertem meg, ahol akkora sztárokkal találkoztam, hogy el sem tudom mondani. Már csak azért sem, mert egyet sem ismertem közülük, de a sok száz fiatal ausztrál tini lány egy take that koncertet megszégyenítő visítása pozicionálta a dolgokat. Így elég egyszerű stressz mentesen dolgozni, a tudatlanságom tehermentesít.

Visszatérve a tűzre, nem igazán realizáltam mekkora is ez valójában és most sem, tudom. A helyiek szerint az utóbbi évek legnagyobb tüzéről beszélünk. Első érzékelésem Bondi-on történ, ahol az egész város felett gomolygó füstön áttetsző napsugár vörösre festette a mindenséget körülöttem. Kérdeztem is a ruszki csávót, hogy ez valami radioaktív felhő a város felett, és hogy ez mennyire gyakori... Lehet sok csernobili emléket kavartam fel benne, mert morogva otthagyott... Mindenesetre nagyon szép volt, egy hosszú pillanatra a Marson éreztem magam, vagy legalábbis ilyen lehet ott... Füstszag nem volt, mert szerintem a légkör felsőbb tartományában helyezkedett el a füstfelhő....

Edo kollega is felhívott, hogy tudnék-e neki segíteni, mert fel kell másznia  sydney tower  tetejére és onnan kell bejelentkezni élőben a híradóba. Ez kb 300 méter magasan van a városközpont felett. A cél, hogy látszódjon a füst a város felett, mögött. Persze, hogy megyek, hiszen oda feljutni csak szervezett több száz dolláros túra keretein belül lehet, szóval ezt nem hagynám ki. Meg is érkeztünk  idő előtt, fel is szereltek minket ruhával, hevederekkel, drog és alkohol teszt is volt nehogy leessünk. Mindent ki kellett kötözni magunkhoz, nehogy leessen bármi is. Fent a tetőn egy sínpálya van, amibe be kell akasztani a kötelünket és mivel ez egy csigában végződik ezért olyanok vagyunk, mint a trolibusz, kötött pályások és előzésre képtelenek. Valójában a sorrend módosítása csak az ajtó mögött lehetséges. Én többször jeleztem, hogy nem jó a operatőr riporter sorrend, de azért később visszamentünk helyet cserélni...

Egyik este felhívott a főnököm, hogy esetleg félek-e a tűztől.  Érdeklődve vártam, hogy hová akar kilyukadni. Végül is az lett a vége, hogy a munkavédelmi oktatáson túl kell egy speciális az ausztrál tűzoltóság által kiadott igazolvány, hogy az erdőtűz sújtotta területekre egyáltalán betehessem a lábam. Ilyen oktatás van holnap a központi tűzoltóságon ahova ő elküldene engem, mert kell egy ilyen ember is. Kicsit félve kérdezte, hogy érdekel-e.  Mondtam, hogy természetesen érdekel hiszen még egy papír és még egy attribútum amivel több vagyok mint bárki körülöttem. Beszélgetésünk után belegondoltam, hogy ez valószínűleg megint nem magyar nyelvű oktatás lesz, úgy hogy egész este az értelmesen nézést gyakoroltam, és meggyőző bólogatással készültem az esetleges kérdésekre. Másnap megérkeztem a nagy oktatásra. Mint kiderül odacsődítettek minden hírgyártással kapcsolatos, terepre kijáró médiamunkást, de csak páran jöttünk el. A Yahoo News-os csaj szerint az ausztrálok félnek a tűztől… és ha nincs ilyen papírjuk akkor nem mehetnek a közelébe, illetve nem kell a közelébe menniük… A SBS-t is inkább a szabadúszó vállalkozó újságírók és kameramanok képviselték. Velem együtt kb. 6-án voltunk, már akit én is ismertem. Az oktatás egy naposnak volt kihirdetve, de ettől jobban haladtunk. Elég sok infót mondtak el nekünk, volt köztük nagy sok érdekes dolog, mint például a  mezőtűz (amit ezek grassfire néven emlegetnek és én így tudtam lefordítani) terjedési sebességének kiszámítása a domboldal dőlésszögének függvényében. Ez kizárólag szemlátomást engem érdekelt meg Reuters-es japán kislányt. A többiek nem értették és a kérdéseik alapján felfogni sem tudták, hogy ez miért fontos. A tűzoltó százezredes elég jó előadó volt, de nem volt felkészülve a nem overseas emberek iskolázottságának ilyen jellegű hiányosságára, és megpróbálta egyszerűen és terjengősen elmagyarázni. A többiek logikai hiányosságát az én angoltudásom hiányossága balanszírozta, de amikor összefoglalta a végén egy mondatban, hogy a valóságban (terepen) nem tudjuk pontosan kiszámolni, hogy merre és milyen gyorsan fussunk. Próbáljuk meg feldolgozni, hogy a tűz terjedési sebessége és a lejtő dőlésszöge között exponenciális függvénnyel leírható összefüggés van, akkor örömmel nyugtáztam, hogy ezt a mondatot értem és az egész szegmenset is, és ezzel benne vagyok abban a bizonyos egy százalékban…

Sok-sok diagram, video és animáció volt arról, hogy mit hogyan merről mikor és miért szabad, de az előadás végén a mester összefoglalta a lényeget: Ha azt látjuk, hogy a tűzoltók szaladnak, akkor mi is szaladjunk. Ezt sikerült mindenkinek bevésni az agyába és kifelé menet már nyomtatták is az igazolványokat.

Kiderült - amit azért valószínűsítettem -, hogy eloltani igazán ezt a fajta tüzet nem lehet, az itten közel 70 000 (!) főt számláló önkéntes tűzoltóság is csak terelgeti, elfelé a lakott területekről. Ez annyira ezért nem egyszerű és ezért többnyire nem is sikerül... Megtanultam azt is, hogy a leggyakoribb halálok a bushfire szituációkban a szívroham (és nem a füst, vagy a hőhatás). Elmagyarázták az ellentűz lényegét, a folyadékbevitelt, a szakszerű ruházatot és a jogunkat és kötelességünket az érintett területen. Már azt is tudom, hogyan kell menekülni autóval tűz elől és hogy hogyan nem.

Az oktatásról hazafelé eleredt az eső… kb. két hétre, úgyhogy az igaz bevetésem még várat magára, de most már felszentelt erdőtűz kameraman vagyok… :-)

A tűz kialudt, sok ház leégett, és a dán herceg és hercegnő megérkezett jótékonykodni. Ennek örömére kb egy hétig követtem őket mindenfelé, főként a kiégett házakat mentek megnézni a kék hegyekbe. Természetesen testőrök hada vette őket körül mindenfelé és természetesen csak nekem nem volt NVMC kátyám. 

Ennek örömére amikor a nagy tv-s összefogás jegyében megint közösen próbáltuk közvetíteni ahogy bejárják a romokat és gratulálnak az önkéntes tűzoltóknak én álltam középen, amihez át kellett verekednem magam a Dán biztonsági őrök blokádján. Ez sikerül is majdnem, de az utolsó kérte a kártyát. Mondtam, hogy nincs, mert azt mondta a gyártás vezetőm, hogy ide nem kell, és az enyém még úton van, szóval no worries. A csávó legyintett egy nagyot, miközben annyit morgott az orra alatt, hogy: Australia….

Másnap mentem velük az operaházba, szép ruhában, sok gazdag és híres ember közé, majd véletlenül részt vettem az azt követő fogadáson is, ahol koccintottam a szépséges Princess Mary-vel, akiért sokkal jobban odavannak az ausztrálok amint a price-ért. Amolyan igazi infantilis rajongásba törnek ki ha meglátják. 

Ami viszont hír és sok mindent fog befolyásolni életem elkövetkező szakaszában, hogy a főnököm elment. Nyugdíjba, vagy csak hosszú szabadságra, az még nem végleges, de elmondása szerint ügyesen játszott a nyugdíjpénztári befizetéseivel, ezért kb 15 évvel korábban elmehetett nyugdíjba. Ez nem hangzik rosszul. Neki. Utódjáról ekkor még nem volt semmi hír, majd egyszer csak lett egy külső jelentkező. Ekkor néhányan megijedtek és be is adták a pályázatukat az állásra. Jó emberek adták be, szóval én örültem volna ha bármelyikük megnyeri, mert az nekem jó lett volna. De sajnos nem így lett, jön a külsős ember, Canberrából. Ez jó lehet, mert lehet nincs akkor sleppje itt, mifelénk.

A régi főnököm az utóbbi hetekben már a fellegekben járt, nem is igazán volt értelme munkáról beszélni vele. 

Az viszont jól esett, hogy meghívtak engem is a kizárólag operatőröknek rendezett búcsú bulira, ahol rajtam kívül nem sok külsős volt. Maga a buli  furcsa lett. Egy étteremben kezdtünk a Rocks-ban ahol kb 10-en gyűltünk össze. Ez a tíz ember elfogyasztott 4 üveg vörösbort, kb 2 óra alatt, vacsora mellé, de még a desszert előtt, mert odajött a Manager és azt mondta túl sokat ittunk, szóval többet nem adnak nekünk, mert nagyon részegek vagyunk. Kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, a kevésbé meglepett kollégák pedig már kérték is Managert, aki közölte velük, hogy a biztonsági őr feladata az emberek ittasságának a megítélése, mert neki van meg az ehhez szükséges végzettsége és ő ezt nem bírálhatja felül, hiszen ő vigyáz a rendre. És én még elő sem vettem a magyar háziszőttest a táskámból…

Mondtuk, ha nem adnak inni akkor a desszerttel ne fáradjanak, hozzák a számlát az eddigiekről és már itt sem vagyunk. Le is léptünk egy másik kocsmába, ami már nem étterem volt. Kollégák kértek egy-két kört, majd én is odaléptem a pulthoz. A csapos közölte velem, hogy a biztonsági őr szerint a kék inges és szürke pólós embereknek már nem rendelhetek… Aztapicsába. Ha én ezt otthon elmesélem…. Mondtam neki, hogy csak töltsed buddy mert nem tudom kinek lesz, majd ha rossz helyre megy, akkor a helyi szakember úgy is közbelép… Lényegében pár kör múlva innen is el kellett mennünk… Taxit fogtunk és egy Kings Cross nevű, sokkal “rugalmasabb erkölcsű” városrész felé vettük az irányt. Két taxival mentünk és el is vesztettük egymást. AZ egyes csapat kereste a 2-est, telefonon nem sikerült elérni egymást, úgyhogy valójában az lett a terv, hogy majd valamelyik kocsmában összefutunk velük. Itt az történt, hogy beálltunk egy sorba  egy szép nagy klub előtt. Kissé rontottuk az átlagéletkort, de azért kitartóan kivártuk a sorunk. Tőlünk természetesen nem kérték a személyit, hanem egyből kiállítottak a sorból, azzal az indokkal, hogy a hely megtelt, és már nem férünk be. Ez hihető lett volna, ha mögöttünk sorba állókat nem engedik tovább, befelé. Kiderült, hogy a kártékony hatásunk az átlag életkorra volt az igazi ok. Főnökünk eltűnt és az utolsó vonat indulása is vészes közelségbe került. A csapat fele már nem állt a lábán  és taxi segítségével próbált  hazajutni, én maradtam a költséghatékony vasútnál. Még belefért, hogy az öreget is elkísérjem az állomáshoz közeli lakásához, szóval megbarátkoztunk, vagy csak leköteleztem, de a végeredmény szempontjából  mindegy…

Pár nap múlva főnököm előkerült, nagyon hálás volt hogy elmentem és nagyon nagyon megköszönte. Mondta, hogy elköltözik a világ végére, (2 órára sydneytől autópályán), de ha jön vissza inni a többiekkel, akkor hívni fog, mert most már “you are one of us.”

Na akkor jóvanakkor. Sajnálom, hogy elmegy, mert tényleg rendes és segítőkész fickó volt. Vitathatatlan érdemei voltak abban a folyamatban, amelynek a keretein belül én és jelenleg virtuális családom gyökeret eresztett ebben az országban, és én ezt nem fogom neki elfelejteni.

Az elkövetkező pár hét egy kis assistant munkától eltekintve eseménytelen volt az sbs szempontjából. Egyéb kamerás munka akadt bőven, de ezt majd egy másik bejegyzésben.

Kb másfél hete fel sem hívtak a Tv-ből. Elment a főnököm, az új meg ugyan már itt van, de még nem került elő. Időközben már megrendeltem a NVMC kártyámat, és ehhez sikerült megszereznem az elengedhetetlen ajánló levelet a cégemtől, már csak a szokásos 120 pontot kellett összekaparni az azonosításhoz. Itt jól jött az ausztrál jogosítvány, mert kapásból 70 pont, a többit meg összekapartam. Ezt követően meglátogattam a postát, ahol szükségem volt egy jól képzett ausztrál munkatársra aki az egész személyazonosság bizonyítási eljárást végigcsinálja velem. Itt bemutattam mind papírom eredetijét, ő hitelesítette a másolataimat letöltött rólam minden szükséges adatot, majd összepakolt egy szép kis aktát amit el is küldött a megfelelő kormányhivatalnak és türelmem kérte. Én álltam ott vagy 2-7 percet, majd megkérdeztem hogy kb mire számíthatok... Mondta, hogy kb 1-2 hét és a támogató cégemnek küldik ki... Hmm akkor hazamentem, csókolom. És hogy mi is ez a kártya? Gyakorlatilag sajtóigazolvány. Az Ausztrál állam által akkreditált sajtósoknak jár és szabad bejárást biztosít az összes állami intézménybe, hivatalba, rendezvényre, eseményre. Mivel kormány által szentesített papír (plasztik) darabról van szó ezért a versenyszféra eseményein is ezt szokták kérni. Elég nehéz megszerezni és nem is szokták megadni mindenkinek. A security ellenőrzés kihagyására nem jogosít, de például nagyon sok eseményre ingyen bejárást biztosít.
El is telt és mostanra már szükségem is lenne rá, be is mentem megkérdezni mi van már a kártyámmal, illetve itt van-e már az új főnök... Össze is futottam vele, be is mutatkoztunk egymásnak. Igazi OZ, velem egyidős, rendmániás és ahogy itt vidéken mondják well organised. Kicsit vicceltünk barátkoztunk egymással mert éppen sietősben voltam, de mondtam neki, hogy bármit, bármikor, csak hívjon. Ok, ha lesz valamit hív... Gondoltam magamban arra kíváncsi leszek... 1-2 óra múlva már hívott és le is diktált 5 db dátumot amikor kellek. Szerintem barátok leszünk... Pár nappal később tanúbizonyságot tett arról is a főnöki asztalon lévő számítógépet nem csak bottal szokta piszkálni mint elődje, hanem küldött is beosztást, PDF-ben (!), 3 hétre előre...

Nem kellene elmenni szó nélkül a magasabb szinteket érintő változások mellett sem, de sajnos ez ügyben viszont én és nyelvtudásom már kevésnek bizonyultunk. A lényeg annyi lenne, hogy a teljes szervezet átalakul és vagy én mozgok rossz körökben, vagy tényleg rossz az irány, de mindenki csak panaszkodik. Gyökeresen akarják átalakítani a foglalkoztatási szerződéseket, a szervezeti szabályzatot, majd lassan az egész SBS arculatot. A probléma oka állítólag, hogy a cég egészét meghatározó személyek mentek el (többnyire nyugdíjba) és az újak hozzák a saját csapatukat a saját elképzelésükkel. El akarják költöztetni az egész céget is teljesen más helyre, ami szerintem nem igazán gazdaságos ötlet, de itt nem is arról híresek. Ennek látszólag ellent mond, hogy a régi, bár jó állapotban lévő épületet elkezdték teljesen átépíteni. Kicsit talán a Google munkakörnyezetet irigyelték meg, mert eléggé kényelmesre színesre és kreatívra varázsolták át az átriumot. Az új office rész nekem nagyon tetszik, mostanában állandó bűntársammá váló Hannah-nak mondtam is, hogy ez olyan mint a régi Star Trek űrhajó belseje. Legnagyobb meglepetésemre visszakérdezett, hogy az Enterprise-ra gondolok? Hűha... nem várt fordulat. Hannah kedves csinos aranyos lány, ezért számomra összeférhetetlennek bizonyult a Stra Trek univerzum ilyen mértékű ismerete az ő személyiségével. Végül is vitába szált velem, hogy ez egyáltalán nem is hasonlít rá, és hogy valószínűleg nem láttam elégszer a Next Generation-t... Hűha, emberemre akadtam, jeleztem, hogy én egy kicsit régebbi szériára gondoltam, egészen pontosan az eredetire, de jobbnak láttam nem vitatkozni... Forgatásból megfáradtan visszatérve az alábbi két alak fogadott minket az ajtóban, engem, kolléganőm és az erkölcsi diadal édes ízét:

Hamarosan újra jelentkezem, addig is kívánok mindenkinek f@asza kis karácsonyt, sokkal jobbat mint az enyém...