Ami jön, az megy is...

Régen írtam, sok minden történt... Ez már csak így van ha ritkán ír az ember a blogjába. Ez amolyan lineáris összefüggés. Titkos kormányügynökök esetében lehet exponenciális. Sok minden történt körülöttem, de nem velem. Ennek nem tudom örüljek-e vagy sem, hiszen a történés minőségét tekintve lehet jó és rossz egyaránt, mennyiségét tekintve biztosan sok, már a fent említett összefüggés értelmében...

Szóval jön a nyár, jön elő az ausztrál nap. Ezen szoktunk vitatkozni a feleséggel, hogy melyik nap az erősebb, az augusztusi magyar, vagy a januári ausztrál, de az én álláspontom szilárd: csak egy nap van, mely konstans teljesítménnyel süt, a változók máshol bujkálnak. Ilyen lehet például a szél, mely itt mifelénk az északi részen egyfolytában fúj, ezért nincs olyan meleg érzetem mint otthon. Lehet simán csak a föld nap körüli pályájához viszonyított forgástengelyének a dőlése okozza. Viszont a bőröm égeti piszkosul, úgy is nézek ki pár perc után mint aki sok kannás-bort szürcsölt... És még csak tavasz van... A tavalyi nyár mindenki szerint enyhe volt, mely az ideiről minden bizonnyal nem lesz elmondható. Hát várom, és bátor tökös magyar gyerek lévén klíma nélkül megyek neki.

Ezzel szemben feleségem a könnyebb utat választja és megfutamodik az őshaza telébe, ugyanis úgy néz ki sikerült a malév által életünkön ütött lyukat befoltozni. Nem volt olcsó és egyszerű, de egyenlőre ha minden összejön december elején hazaugrik egy kis időre, de ezt az élménybeszámolót meghagynám neki.

Ezzel párhuzamosan, 2 nap átfedéssel váltja életem másik legfontosabb nője, aki nem más mint feleségem anyósa, merthogy sikerült az ő repülőjegyét is elintézni és a vízumot is megkapta, melyet én magam készítettem el neki. :-) Szóval nem leszek egyedül és ezzel megérkezik az első látogatónk is. Kissé izgatottan várjuk, mert közel két hónapig szeretnénk vendégül látni és ebből 1 hónap hangulat felelőse kizárólag én leszek.

Újdonság az ausztrál konyhában.
Érdemes megnézni nagyobban
 hiszen a kis fotón a készétel látható...

Voltunk egy kis felderítő úton, a város északi részén, nagy titkot nem árulok el azzal, hogy a feleség unszolására strandfelderítő útra indultunk. Az a csodálatos ebben a városban, hogy 20-30 kilométeren belül számtalan szép és pihenésre alkalmas tengerpartot tudunk felfedezni. Engem csak az állandó és erős szél zavar, de ha ezt nem vesszük figyelembe akkor rengeteg fantasztikus tengerpartra el tudunk jutni, olyanokra melyeket többnyire csak filmekben látunk. Elvittem magammal a fényképezőt is, hátha sikerül egy két jó képet csinálni, mely vissza tudja adni a hangulatot. Így visszanézve annyira nem az igazi, erősen javallott élőben megtekinteni. Kis fotó-összeállítás következik, Miki átgörgetheti...

Így fürdik az ausztrál, ha nagy a hullám a tengerbe, Szerintem ez olyan mint a sivatagban a lekerített homokozó.

Én.

Szociális életünk is kezd szárba szökkenni, bár a virágzástól még messze van. Ezt mindjárt ketté is lehet osztani, az én két csoportom: a nyelvi korlátozott és a nyelvi korlátlan. Értelem szerűen a korlátozott az ausztrál (és egyéb nem magyar nemzetiségű) népség, míg a másik a magyarok. Magyarok közül sikerül egyre többet megismerni, de igazán jó kapcsolatot csak kevesekkel kialakítani.

Az eddigi magyar ismeretségeink közül nem igazán sikerült kifogni a klasszikus kivándorló rémtörténetekből ismert pióca magyarokat (leginkább az ex lakótársaink nyújtottak be sikeres pályázatot erre a címre). Vannak természetesen bolondok és vannak igazán kedves, jó fej emberek, de amíg egyik sem buta és rosszindulatú addig az én számomra csak különböző személyiségek :-) Hiányzik is egy kicsit a társasági élet, bár mostanában néha kimozdulunk egy itteni fiatal párral, amelyet kifejezetten élvezek, mert ők jó fejek és lehet velük beszélgetni, feszélyezettség nélkül, szeretik a pálinkát és a jó kaját. Múlt hétvégén el is mentünk velük egy szép parkba, kicsit sütögetni BBQ-t, amit a magyarok leginkább grillnek hívnak. Itt minden valamirevaló parkban van public grillsütő, teljesen ingyen, gázüzemű ugyan, a hangulat megvan. Ők különböző páros ujjú patások húsát sütötték, mi pedig tengeri dolgokat vittünk és természetesen pálinkát mint minden táplálék szülőanyját. Megsütöttünk mindent, megettük, leöblítettük, és jót beszélgetünk, sütkérezve a nap alatt... Kicsit hiányoznak ezek a dolgok otthonról. 

Ami viszont nem hiányzik az a nagy magyar valóság. Olvasgatom a híreket, otthonról (ezt szedem honvágy ellen, csak nagyon erős, félek tönkreteszi a gyomrom) legújabb kedvencem az új hungaricum, azt hiszem közműadó a neve. Szívesen megnéznék már egy dokumentumfilmet, arról, hogyan megy a törvényalkotás Magyarországon .. Vajon van egy jól fizetett stáb, hogy találjon ki valami ordenáré nagy faszságot, amelyet szakemberek lefordítanak adótörvénnyé? Mert innen, közel egy év távlatából ez látszik... 

Apropó adó. Elkészült az ausztrál adóbevallásunk. Hát nem volt magyar "fillinérzésem" miközben utánanéztem. Úgy utánanéztem világhálón, hogyan is működik ez, hogy majdnem be is adtam az ATO felé, ami az Australian Tax Office, kvázi APEH, vagy NAV, vagy ki tudja mi lesz belőle a jövőhéten. Szóval annyira bonyolult, hogy egy teljesen idegen nyelven ha az ember egy kicsit nem figyel oda megcsinálja az adóbevallását minden előzetes ismeret nélkül. Kicsit elbizonytalanodtam a az itteni TB résznél, de ennek is inkább nyelvi akadályai voltak. Szóval egyszerű mint a faék, még egy magamfajta overseas studentnek is. Pedig vállalkozó vagyok egy csomó számlával kifelé befelé, áfamentes, meg ilyenek. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy az elsővel nem kockáztatunk, (meg aztán egy csomó pénzt vissza is adnak ha ügyesek vagyunk, és erről a világért sem szerettünk volna lemaradni) és megbízunk egy könyvelőt. Lehetőség szerint magyart, hogy a kiskapukra fel tudja hívni a figyelmünket (bugyog a magyar vér :-) ), de hoppon maradtunk, mert nincsenek kiskapuk. Legalábbis olyanok és akkora mennyiségben mint otthon. A bérekhez mérten pedig annyira alacsony az adó, és egyszerű az elszámolás, hogy az embereknek nincs kedvük csalni. Ismétlem kedvük, nem lehetőségük... Ajánlás alapján fel is hívtam egy magyar lányt, aki eljött hozzánk és kb. egy órát töltött nálunk majd a kezünkbe nyomta a kész adóbevallásunkat, és egy címet, hogy hova postázzuk. (azért postázzuk, mert nekünk még ez lesz az első és az elsőt postázni kell, a következő már csak egy kattintás). Az 1 órából fennmaradó kb. 55 percet beszélgetéssel töltöttük, mert ő is abból a szimpatikusabb fajtából való magyar volt. Matematika tudományban jártasabbak ki tudják számolni, hogy kb. 5 perc alatt végzett a munkájával. Természetesen nem volt sok minden elszámolni valónk, de azért voltam én is otthon is vállalkozó és ott nem így ment. Őt legközelebb 1 év múlva látjuk újra, egy hasonlóan tartalmas órára. Emlékeim szerint egy otthoni vállalkozó ettől sokkal intenzívebb és intimebb kapcsolatot ápol könyvelőjével...

Egy dologra jöttem rá: Én nem vagyok itt állampolgár, sőt a vízummal is szívatnak lépten-nyomon, de itt úgy érzem, hogy az ország van értem, és nem én az országért. Mivel életvitel szerűen ezidáig csak Magyarországon éltem, ezért nem is volt lehetőségem megismerni ezt az érzést... Lehet ezért sokan megköveznek majd, de úgy érzem a hazaszeretet is olyan mint az igazi barátság, kettőn áll a vásár és ki kell érdemelni...

Munka terén szarul állok, mint lakodalmas kutya tyúkól tetején. Annyit dolgozom mostanában a tv-ben, hogy nincs időm pénzt keresni. De remélem ez megváltozik a héten, vagy inkább a jövőhéten, mert az általam már csak egyszerű messiásként várt camera crew supervisor megérkezett! Beszéltem is vele kutyafuttában és kedvezőek a kilátások, úgy érzem jól áll dologhoz. Az én hozzáállásom példa nélküli, bevetésen készen várom a zsírosabbnál zsírosabb melókat. De mint minden itt Ausztráliában egyenlőre ez is fat-free. Az elmúlt hat hetet pénzkeresés helyett azzal töltöttem, hogy beilleszkedjek az itteni médiába. Mentem mindenkivel mint a kiskutya, cipeltem, húztam, vontam, világítottam, vártam, futottam, aludtam, nem is foglalkoztam nagyon a kamerával, csak próbáltam a helyi szokásokat magamba szívni, rutinszerűvé tenni a hétköznapokat, hogyha eljön az éles bevetés napja minimálisra csökkentsem a rizikófaktort. Mikor kijöttem ide egy kicsit talán könnyelműen fogalmazódott meg bennem a gondolat miszerint csinálom már ezt közel 15 éve, mi újat tudnak mutatni? Hát kb. mindent. Gondoltam minden kamera egyforma, push the button és minden jó lesz. Hát hamar visszarángattak a földre. Több okból is. Egyrészt a legnehezebb a gombmegnyomásáig vezető út, másrészt ezt az utat majdhogynem süketnémán kell megtenni. Ugyanis lehetek én a világ legjobb és legszebb operatőre, ha nem értem mit akar a főnököm és még csak meg sem tudom megkérdezni, hogy mit akar. Az elmúlt 6 hetet ennek szenteltem, hogy megpróbáljam felfogni, hogyan működik az egész, hiszen vannak szituációk ahová az én angol tudásom kevés. Ekkor a napi rutin segíthet kitalálni mit is akarnak tőlem, és összerakni mi is a dolgom. Kommunikálni kell az interjúalanyokkal, hiszen ne feledjük, errefelé egyedül mozgok, és nincs velem senki, hogy ezt a funkcióm kiváltsa. Mivel fontos emberekről van szó, nem megengedhető hogy kommunikációs probléma legyen, és itt nem egy anyanyelvi verseny kihívásaira kell gondolni, hanem hogy át tudjam vinni az akaratom a megfelelő tisztelettel és hatékonysággal. A magyar nyelv számtalan lehetőséget kínál arra, hogy körmondatokkal és nyelvi anomáliákkal vagy szimplán a hangsúllyal meg lehessen oldani egy helyzetet, de az angol ettől sokkal egyszerűbb és lényegre törőbb  Az én angolom egyszerűség pedig a maga nemében páratlan, és nem feltétlenül értem ezt pozitív értelemben. Szóval kemény dolog ez, de sokat fejlődött és ez köszönhető annak a környezetnek amibe kerültem, hiszen eléggé multikulti. Ma volt az első nap amikor azt mondtam, a fickónak akivel mentem, hogy üljön le, és csak figyeljen. Én vezetek, parkolok (ő fizet), beállítok és felveszek egész nap. Ezzel nem is volt gond, itt volt egyedül értelme a tapasztalatnak. Szerintem, és mindenki más szerint jól sikerült. 

Néha beszélgetek az operatőrökkel, sőt mostanában elég gyakran, és néha azért rákérdezek, hogy szerintük az angolom elég már-e a munka elvégzéséhez. Két fajta standard válasz van:

1. R U kidding? This is the SBS...
2. Your english is much better than my hungarian...

Szóval értenek. Néha ülök ott mint egy szárnyaszegett kismadár, pedig alapvetően kíváncsi természetem van és kérdeznék annyi mindent, hogy nem is tudnának válaszolni, meg tudnék nekik mesélni sok dolgot, érdekes történetet, de általában csak hebegek habogok, de aranyosak és kedvesek mert figyelmük rendületlen. Remélem kitartásuk is ehhez méltó lesz a jövőben...

Egy olyan tanácsom van a leendő, jelenleg szegényes nyelvtudású külföldre vágyó munkavállalóknak, akik azt hiszik, hogy kikezdhetetlen szakmai tudással rendelkeznek, hogy próbálják meg süketre dugaszolt füllel és beragasztott szájjal elképzelni egy munkanapjukat. Ha teszik ezt csapatban, vagy irányítanak csapatot akkor még alaposabban képzeljék bele magukat ebbe a helyzetbe, mert én néha így éreztem magam az elején... Pláne ha a többiek nem tudják, hogy te csak süketnéma vagy és nem szimplán hülye... :-)

Na mára ennyi bölcselet elég, van még egy két tv-s limonádé sztorim, ha érdekel valakit...